Beszélgetés Ott Annával

A Shortlist Studio márkáinak kiválasztása során nagy gondot fordítunk arra, hogy különleges, szép, fenntartható darabokkal segítsünk kialakítani, feldobni, megújítani ruhatáratokat, otthonotokat.

Hiszünk abban, hogy a minket körülvevő tárgyak kiválasztásával, a vizuális stílusunkkal üzenünk magunkról, arról, hogy kik vagyunk és mit tartunk fontosnak.

A most induló interjú sorozatunkban olyan érdekes, stílusos, inspiráló, tudatosan kommunikáló nőket mutatunk be, akiknek adunk a véleményére, elismerjük a befolyásukat a közösségi médiában, akik nálunk szerepelnének a “Kit vinnél magaddal egy lakatlan szigetre?” shortlisten. 

Első alkalommal, Ott Anna művészeti vezetővel beszélgettünk.

Ha pár mondatban el kellene mesélned valakinek, hogy ki az az Ott Anna és mit csinál, mit mondanál? 

A lány, aki sokat olvas és van két kutyája. Azt hiszem, ez a két dolog ugrik be elsőre az embereknek a nevem hallatán, hiszen a legtöbben Instagramról ismernek.

Mi az oka annak, hogy most azt csinálod, amit?  

Hogy piszok mázlista vagyok! De viccet félretéve, gyerekkoromtól sokat olvasok, ez több mint hobbi, egyfajta erőforrás vagy függőség. Nem igazán tudom elképzelni az életem könyvek nélkül. A gimi alatt sem tudtam, hogy mivel szeretnék foglalkozni. A Pázmány Kommunikáció szakán végeztem, de még diplomával a kezemben sem volt tiszta számomra, hogyan tovább. Ekkor tudtam meg, hogy a Hadik Kávéház művészeti programszervezőt keres, jelentkeztem és felvettek. Ennek már hét éve és bár sok egyéb munkám volt és van, a Hadik mindig egy biztos bázis, egy második otthon. Szinte mindent itt tanultam meg, amit a munkámról ma tudok, és a támogató közegnek köszönhetően mindig engednek új utakat kipróbálni. Végtelenül hálás vagyok ezért.

A 20 ezres követőszám alapján sok emberre, véleményükre hatással vagy. 
Számodra mit jelent az influenszer jelenség? 

Egyetem alatt, amikor már volt valamennyi önálló keresetem többször megtörtént velem, hogy beszabadultam egy könyvesboltba és csak forgolódtam a polcokat bámulva, mert fogalmam sem volt, melyik könyv lesz az, ami nekem szól, amit szeretni fogok. Biztos vagyok benne, hogy mással is előfordult már ez, és ha ilyenkor ránéznek a profilomra, és a könyvajánlóim tudnak segíteni nekik a választásban, akkor már megérte az egész. Nekem ezt jelenti a húszezer követő. Nem tagadom, hogy ez egy nagy erő, ami felelősséggel jár. Elképesztő látni, amikor egy lájk valós cselekvésre változik: tényleg sokan elolvassák az általam ajánlott könyvet, elkezdik velem olvasni fiatalok az 1300 oldalas Nádas regényt, eljönnek egy irodalmi sétára vagy beszélgetésre. Durván fel van erősítve a hangom, háromszor meg kell gondolnom, mi mellett állok ki és mi ellen emelem fel a hangom. Nem értek egyet azzal, aki azt mondja, ugyanazt és ugyanúgy kommunikálja a több ezres követőtáborának, mint egy barátnős beszélgetésen. Ami szívügyem, azt aktívan kommunikálom, hátha vannak, akik tőlem hallják először, és gondolkodásra vagy cselekvésre ösztönzöm ezzel őket.

Egy főként képekkel kommunikáló platformon, mint az insta, mit gondolsz, mennyire fontos az üzeneted közvetítésében az öltözködésed és a vizuális stílusod?

Általában nem szoktam figyelni arra, hogy ki vagyok-e sminkelve, hányszor látták rajtam ugyanazt a ruhát, hogy áll a hajam, stb. de persze vannak olyan fotók rólam, amiket fotós készített, amikre büszke vagyok, ezeket is szoktam posztolni. Ezzel együtt, szerintem az én esetemben az öltözködésemnek nincs szerepe abban, hogy eljut-e az üzenetem az olvasókhoz. Az egyetlen cél, hogy ha elolvastam egy jó könyvet, azt sokaknak ajánljam. Az Instagram az igényes, szép képek gyűjtőhelye, már figyelek arra, hogy ugyanazt a filtert használjam a képeimnél, így talán egységesebb lesz a profilom.

Milyen utat járt be az öltözködési stílusod? Voltak nagy kilengések? Most mi határozza meg azt?

Katolikus általános iskolába jártam, ahol nagyon szigorú szabályok vonatkoztak az öltözködésre, így a gimnáziumban ütött be a lázadás, de akkor nagyon. Iszonyú színesen öltözködtem és nem érdekelt, hogy harmonizálnak-e a színek egymással, a lényeg a rózsaszín volt. Minden színben volt harisnyám, amit vagy a szakadt farmerom alá vettem fel vagy a színes szoknyáimhoz hordtam őket. Külön hangsúlyt fektettem a cipőimre és táskáimra, na meg persze a bizsukra. Tonnaszámra álltak otthon, és imádtam őket cserélgetni. Még a szememet is magentára festettem. Fogalmam sincs, hogy hol láttam ezt, miért csináltam és egyáltalán honnan szereztem be ezeket az elképesztő ruhadarabokat. Egyetemen már visszafogtam magam, mostanra pedig leginkább a letisztultság határozza meg az öltözködésemet. Egyszínű egyberuhák, földszínek, de a táska- és cipőrajongásom megmaradt.

Mi a fontos számodra ruhavásárláskor: kényelem, fenntarthatóság, egyediség vagy valami más?

A legelső szempont mindig a kényelem. Annál rosszabbat nem tudok elképzelni, amikor hosszú órákon keresztül feszengnem kell egy ruhában vagy egy kényelmetlen cipőben. Tavaly már odáig is eljutottam, hogy táskamániásként egy-egy hosszabb napra inkább hátizsákkal indulok, mert annál kényelmesebb nincs. Ezért nagy szerelem a papírtáskám, és itt át is térek rögtön a második szempontra, a fenntarthatóságra. Fontos és egyre fontosabb. Amíg évekig halmoztam az egy szezon alatt tönkremenő olcsó fast fashion ruhákat, addig most már inkább több pénzt költök egy-egy minőségibb és fenntartható darabra, hiszen ez minden szempontból hosszútávú befektetés.

Tudatosabban vásárolsz mióta ennyien figyelnek?

2019 szeptemberében, amikor használtruha szeptember volt, hirdettünk egy gardróbvásárt gyerekkori barátnőmmel, Sárával a Szatyorban. Nagy siker volt, nem csak azért, mert rengetegen jöttek el, hanem mert szinte minden már nem hordott ruhámat sikerült eladnom valakinek, aki örült neki és olyan ruhadarabokat vásároltam, amik után most évekig biztosan nem kellene vásárolnom. Ezt megismételtük nyár elején is, most minden évszakra vannak olyan ruháim és táskáim, amiket imádok. Sára szívügye a fenntarthatóság és bár nem erőszakoskodik, az hogy tizenhat éve egymás életének fontos részei vagyunk, az ő hozzáállása kihatott rám is. Egy éve nem az a stresszlevezetésem, hogy akciósan shoppingolok, ha mégis úgy érzem, csak ez segíthet rajtam, vagy valamire tényleg szükségem van, akkor inkább a turikat választom, ahol még nagyobb élmény a vadászat. Emellett sok tervezői darabom is van már, amikre extrán figyelek, óvom őket és nagyon büszke vagyok rájuk. Ezeket szívesen meg is mutatom a követőimnek, de nem jellemző, hogy a ruháimmal haknizom, vagy ez lenne a központi üzenete egy-egy posztomnak. Az ékszereimre szoktak rákérdezni sokan, főleg az anyukámtól kapott nyakláncom után érdeklődnek, amit legalább már öt éve hordok.

Az említett Shortlist papírtáskádat nagyon sokan dedikálták. Sok ilyen tárgyad, könyved lehet. Melyek a kedvenceid, melyik a legfontosabb és miért?

Épp a minap nevettünk anyukámmal azon, hogy amikor még nem volt kamerás mobiltelefon nekem már akkor is volt egy digitális fényképezőgépem, mindenhova magammal vittem és mindent fotóztam. Ennek köszönhető, hogy 2008 óta szinte minden dokumentálva van, ami velem történt, ezenkívül naplót is írtam hosszú éveken át. Fontos a dokumentálás, szeretem az emlékeket. A könyveimet is dedikáltatom a szerzőkkel, a nappalim falát pedig kéziratok borítják bekeretezve. Nagyon személyesnek érzem a kézírást, és mindegyik íráshoz egy-egy emlék köt. Féltve őrzött kincsem például Barabás Zsófi festménye, a születésnapomra festette nekem, de van olyan kis rajzom is, amit együtt rajzoltunk egy átborozott estén. A Shortlist táskám egy extra darab, már nem is merem hordani, annyira értékes nekem, és annyira féltem. Egy Margó Irodalmi Fesztivál előtt kaptam, azokban a napokban sok íróval és művésszel töltöttem időt. Mázlim volt, hogy épp interjúznom kellett az izlandi Jón Kalman Stefansonnal, Nádas Péterrel is összefutottam a kiadóban, Kiss Tibivel Hadik Brunchot tartottam, Lovasival Margós beszélgetésem volt, Kemény István boldog 30. születésnapot kívánt nekem a táskán. Nincs ennél értékesebb tárgyam, az biztos.

Még egy kicsit visszakanyarodva a papírtáskára: ennek kapcsán összehoztál minket az Autistic Art Alapítvány csapatával. Mesélsz nekünk róluk, és arról, hogy miért fontos neked ez az ügy? 

Az Autistic Art Alapítvány autista lakóotthonokat támogat, ahol a megfelelő szakemberek alkalmazásával a legideálisabb körülményeket teremtik meg az autisták számára. Ezenkívül rajzterápiát is alkalmaznak, aminek segítségével az autizmussal élők meg tudnak nyílni a rajzokon keresztül úgy, ahogy szavakkal nem tudnának. Áprilisban, az autizmus világnapjára készültünk volna egy kiállítással, amit a vírus miatt el kellett halasztanunk, de reményeink szerint ősszel tudjuk ezt pótolni. Amit én hozzá tudok tenni ehhez, hogy kortárs írók kéziratait is kiállítjuk a rajzok mellett. A Cseppkő Gyermekotthonnal szoros a kapcsolatom, a Mosoly Alapítvánnyal is dolgoztam együtt a tavalyi adománygyűjtésükkor, most pedig az Autistic Art hírét próbálom meg minél többekhez eljuttatni. Szeretem erre is használni az Instagramot, így nem csak a szűk környezetemnek van lehetősége segíteni. 

Mik azok a dolgok, programok, helyek amelyeket mindenkinek ajánlanál? 

Nem fogok meglepetést okozni, ha azt mondom, hogy olvasson mindenki, mert annál csodálatosabb kalandozást keveset ismerek. Szánjatok időt egy-egy történetre, ehhez meg kell teremteni a csendet, a nyugalmat, ami nem is olyan nagyon egyszerű manapság, de higgyétek el, megéri! Szerintem kevés jobb dolog van annál, mint együtt olvasni egy baráttal vagy a szerelmetekkel, és utána megbeszélni a könyvet. Emellett a természetet tudom még ajánlani, ami megint csak csodákra képes. Én a szentendrei patakparton nőttem fel, ahonnan mindig elvágyódtam a belváros nyüzsgésébe. Mára szinte minden hétvégét meghosszabbítunk és az erdőbe vonulunk vissza, mert ott lehet igazán pihenni és feltöltődni. Ha ehhez még egy kutya is társul, akkor tiéd a világ!

Fotó: Sziráki Lili