Beszélgetés Tóth Eszterrel

A Shortlist Studio márkáinak kiválasztása során nagy gondot fordítunk arra, hogy különleges, szép, fenntartható darabokkal segítsünk kialakítani, feldobni, megújítani ruhatáratokat, otthonotokat.

Hiszünk abban, hogy a minket körülvevő tárgyak kiválasztásával, a vizuális stílusunkkal üzenünk magunkról, arról, hogy kik vagyunk és mit tartunk fontosnak.

Interjú sorozatunkban olyan érdekes, stílusos, inspiráló, tudatosan kommunikáló nőket mutatunk be, akiknek adunk a véleményére, elismerjük a befolyásukat a közösségi médiában, akik nálunk szerepelnének a “Kit vinnél magaddal egy lakatlan szigetre?” shortlisten. 

Ezúttal Tóth Eszterrel (@tothmeszti @elakezekkel) beszélgettünk.

Egy nagyon hangsúlyos, tematikus insta oldalad van, mi a koncepciód, és miért ezt a médiumot választottad az üzeneted közvetítésére?

Ezt a kérdést két részre bontanám. Az instagramom külső jegyei és felépítése rólam szólnak, az én karakteremről, arról, aki vagyok, nem arról, hogy mit szeretnék mások felé közvetíteni. A legritkább alkalmakkor posztolok magamról egy képet azért, mert a testemmel, vagy a megjelenésemmel szeretnék egy üzenetet átadni. A testem a sajátom, nem egy jelkép, vagy egy eszköz.

Az általam felvetett témák terén viszont tudatos döntés eredménye, hogy az Instagram lett végül az a felület, ahol ezek a tartalmak megjelennek. A negyedik generációs feminizmusnak természetes velejárója az aktív online jelenlét, hiszen ebben a térben jobban érvényesülhetnek olyan közösségformáló tényezők, amik egy patriarchális, heteronormatív környezetben a hétköznapi életben nem jelenhetnek meg retorzió nélkül a legtöbb hátrányos helyzetű csoporthoz tartozó személy életében. Az Instagram – minden diszkriminatív algoritmusával együtt is – egy viszonylag szabad platform, amit főként az a korosztály és azok a személyek használnak aktívan, akiknek a legnagyobb igényük és szükségük van nemi, etnikai, kulturális és szexuális szempontból inkluzív tartalmakra. Itt leginkább azokra a queer, vagy női testben élő fiatalokra gondolok, akik a hétköznapi életükben folyamatos diszkriminációval és erőszakkal szembesülnek az intézmények, közvetlen környezetük, a családjuk, vagy akár a romantikus partnerük részéről.

Az instagramon a mindennapok Tóth Esztijét láthatjuk, akit az anyukája, a legjobb barátja is így ismer, vagy az üzenet miatt ez csak egy szelete az életednek, és van amit megtartasz magatoknak? Ha ez nem ebbe a kategóriába esik: mivel foglalkozol hétfőtől péntekig?

Számomra az egyik legfontosabb dolog az online térben és a való életben is a hitelesség. A közösségi médiában ugyanazokat az elveket képviselem, ugyanazokkal a határokkal operálok és ugyanazokat a dolgokat várom el magamtól és a környezetemtől, mint a hétköznapokban. Mind a képeim hangulata, mind a felvállalt politikai és társadalmi nézeteim terén konzisztenciára és őszinteségre törekszem. Természetesen én is ember vagyok, megvannak a hibáim és a hétköznapi küzdelmeim, a területek, amikben fejlődnöm kell és építenem magam, illetve vannak az életemnek olyan aspektusai, amit korlátozottan kívánok megosztani. Hogy ki mennyire enged betekintést a magánéletébe, az teljesen egyéni határoktól függ, nincs jó, vagy rossz döntés. De nem hiszek abban, hogy a hitelesség feltétele lenne, hogy mindent megosszunk.

Mi azért szeretjük a posztjaidat, mert olyan új nézőpontot tudsz felvetni, amin hosszan elgondolkozunk, ugyanakkor a social media nem erről híres, hanem a könnyen, gyorsan fogyasztható tartalmakról. Mit gondolsz, változik az összetettebb üzenetek irányába a közösségi media, vagy sokáig kivétel leszel?

Fontos leszögezni, hogy az eszmék, amiket képviselek egyáltalán nem “újak”, ezek a társadalmi diskurzusban több évtizede jelenlevő, számos szakirodalommal alátámasztott, sokat kutatott, rengeteg oldalról kivesézett kérdések, amik egyszerűen nem szivárogtak le a szemléletmódjában összességében jobboldali beállítottságú magyar társadalom mainstreamjébe. A magyar közfelfogás általánosságban mindig is elutasító volt a nők érdekeinek érvényesítése terén, a női szempontot nélkülöző beállítottságot az ország posztszovjet öröksége konzerválta, a jelenlegi kormányzat egyenesen proponálja, a civil szektor gyengesége és erőforráshiánya pedig gyakorlatilag ellehetetleníti az aktív és határozott fellépést a narratívák átalakítására.

A fogyaszthatóság kérdése a fogyasztók társadalmi felelősségvállalásról alkotott elképzeléseivel hozható összefüggésbe. Úgy gondolom, részben a magánélet tereinek átpolitizálódása, a populizmus térhódítása következtében egyre többen értik meg, hogy felelősségük van a körülöttük zajló események alakításában és a társadalmi konvenciók lebontásában. Hogy minden őket körülvevő jelenség hatással van az életükre, a szeretteik életére, és ettől nem tudják magukat függetleníteni. Ha a magyar internetezők felismerik, hogy fontos kérdésekkel foglalkozni nem opcionális döntés, hanem állampolgári és emberi felelősség, akkor az igény és a kínálat is tovább fog nőni elgondolkodtató tartalmak terén.

Fontos neked, hogy hány követőd van? Lehet ez mérőszáma a sikernek?

A follow gomb lenyomása mögött rengeteg egyéni indok állhat. Sokkal inkább azt tartom a “siker” mérőszámának, hogy mennyire tudok kapcsolatot kialakítani a követőimmel, mennyire tudok olyan nézőpontokat bemutatni, amik beépülnek a mindennapi életükbe, és megerősítik őket az általuk képviselt értékek védelmében, az identitásukban, vagy például hozzásegítik őket ahhoz, hogy felhagyjanak a külső nyomásra történő szőrtelenítéssel, vagy kilépjenek egy bántalmazó kapcsolatból. Ebből a szempontból pedig őszintén úgy érzem, nincs minimum szám. Ha csak egyetlen ember életében következnek be pozitív változások, annak is felbecsülhetetlen értéke van.

Az előző #atudatosdivatos interjúban, Wertán Sárát az ő egyik fontos ügyéről, az asszertív kommunikációról kérdeztük. Te is sokszor írtál már az önreflexió kommunikációban betöltött fontosságáról. Te hogy tartod az összhangot a másik iránti empátia és az aktivizmus között?

A szabályom az empátiára, hogy kétféle lehet: vagy kölcsönös, vagy semmilyen. Női testben élő, nőként identifikáló, feminin személyként úgy gondolom, egy életen át dolgozunk azon, hogy képesek legyünk kommunikálni az igényeinket, megkövetelni a nekünk járó tiszteletet, és nem kötni kompromisszumokat a saját határainkat megsértve. Hiszen mind a gondolkodásunkat kisgyermekkortól befolyásoló szocializációnk, mind a nemi szerepek, mind a minket körülvevő közeg és egyének manipulációs technikái folyamatosan igyekeznek azt az érzetet kelteni bennünk, hogy túl sokak, önzőek, agresszívek vagyunk, ha nem szorítjuk háttérbe önmagunkat. Ez a logika tovább gyűrűzik a társadalmi hierarchia minden szintjére, különösen kiszolgáltatott helyzetbe hozva az interszekcionális kisebbségek tagjait. Ezért is fontos, hogy a mindennapi kommunikációnkban is folyamatosan figyeljünk az internalizált nőgyűlöletünkre, heteronormativitásunkra, fehér felsőbbrendűségi komplexusunkra és egyéb előítéleteinkre. Annál, hogy elnyomnak minket csak egy rosszabb dolog létezik: amikor fel kell ismernünk, hogy mi vagyunk az elnyomók.

A vizuális stílusodat a fekete, fehér és vörös színek dominálják, ami a hangsúlyos üzeneteddel rezonál, ugyanakkor a több nézőponthoz inkább a sokszínűség szokott társulni. Mi a koncepciód ezeknek a színeknek a használatával? A mindennapokban is ilyen kevés, de erős színt hordasz?

A képeimen azokat a színeket, ruhákat, sminket viselem, amiket a hétköznapokban is. A külsőm az egyéniségemet tükrözi, és sokkal több köze van a skorpió horoszkópomhoz, mint a politikai véleményemhez. Értem, de nem feltétlenül tartom előnyösnek azt a logikát, amivel bizonyos személyiségjegyek megnyilvánulását, különösen az erőét vagy a határozottságét hanghordozáshoz, öltözködéshez, kommunikációs stílushoz, vagy viselkedésmódhoz kötjük, mert ilyenkor általában maszkulin személyiségjegyekre gondolunk, holott millió ember, millió eltérő módon lehet határozott, bátor, kiegyensúlyozott, vagy profi abban, amit csinál. A valóságban az erőnek nincsenek színei.

#atudatosdivatos interjúkhoz készülő képanyagoknál mindig a The Shortlist szelekciójából választunk egy-egy darabot az interjúalany üzenetéhez igazodva. Mi a véleményed az instán található promóciókról, influencer együttműködésekről?

Szociális és gazdasági szempontból előremutató dolognak tartom, hogy az influencermarketinggel, a rigid, kötött, minden szempontból férfiigényekre szabott magyar munkaerőpiaccal szemben olyan alternatív vállalkozási forma nyílt meg a teljesen más anyagi, kapcsolati tőkével, illetve időbeosztással rendelkező – többségében - nők számára, ahol rugalmasan, akár otthon, gyermek mellett is tudnak jelentős bevételt generálni. Támogatom az elképzelést, miszerint fontos a konzekvencia, a megbízhatóság, valamint az önazonosság a marketing ezen területén is, hiszen a potenciális vásárlók nem egyszerűen az értékesített terméknek, hanem az influencer identitásának, karakterének szavaznak bizalmat. Viszont nem értek egyet azzal a mennyiségű, és minőségű kritikával, azokkal a sokszor egészen valóságtól elrugaszkodott elvárásokkal, amikkel a fogyasztók időről-időre szembesítik őket. Úgy gondolom, az influencerek viselkedését érintő társadalmi hiperérzékenység sok esetben fakad abból a tényből, hogy a vállalkozói szférában szinte ez az egyetlen olyan szektor, ami a szocializációjukból eredően közösségibb gondolkodású, és a közösségépítésben sokszor ügyesebb nőknek kedvez, illetve gyakran kifejezetten „nőies” iparágakra épül, mint a szépségipar, vagy divatipar, amikkel kapcsolatban feminin jellegük miatt amúgy is ellenséges sztereotípiák élnek a köztudatban.

Sokszor írsz a bejegyzéseidben a tudatos választásokról. Az öltözködésnél maradva, mi a véleményed a ma szinte kötőszóként használt fenntarthatóságról?

A tudatos vásárlás és öltözködés az életem egy olyan területe, ahol tudom magamról, hogy többet tudok tenni és többet kellene tennem. Tisztában vagyok az egyéni felelősségemmel és dolgozom magamon. Igyekszem egyre kevesebb fast fashion terméket vásárolni, amiknek sajnos nagy szerelmese vagyok. Továbbadni a ruhákat, amikre már nincs szükségem, vagy akár online, second hand vásárolni, amit sokáig magamtól elég távolinak éreztem. Azonban fontosnak tartom, hogy az egyéni felelősség hangozgatása mellett, ami egy kedvelt kapitalista narratíva – ha tenni akarsz a környezetedért, vásárolj fenntarthatót, senki sem tiltja meg – kihangsúlyozzuk az alternatív lehetőségek esetleges hiányát. A magyar átlagkeresetből megengedhető opciók szórásában nincsenek benne a valódi prémium divatmárkák termékei, amik megoldást jelentenének a gyorsan amortizálódó darabok felhalmozására. A second hand termékek gyakran “olcsó” hatást keltenek, a beszerzésük pedig időt és energiát igényel, közel sem olyan egyszerű, mint leakasztani az első zakót a Zarában. A szabadidő pedig az a kincs, amivel a patriarchális társadalomban élő nő a legkorlátozottabban rendelkezik. Ezért különösen fontos az olyan kisebb hazai tervezők munkája, akik járható utat biztosítanak a hétköznap embere számára a tudatos, mégis igényes öltözködésre.

Kik azok, akik rád hatnak, tudsz mondani példaképeket, akiket szerinted érdemes követni?

Rengeteg inspiráló platform, influencer létezik, akiket nagyra becsülök és követek, legyen az a @salty.world, @alokvmenon, @clementinemorrigan, @munroebergdorf, @theslumflower, @florencegiven, @gracevictory és a sort a végtelenségig lehetne folytatni. Viszont az insta lapozgatása nem egyenlő a valódi munkával, önfejlesztéssel, önreflexióval. Ezért mindenkit, akinek fontos a társadalmi egyenlőség arra ösztönzök, hogy kezdjen el előadásokat hallgatni, olvasson szakirodalmat, végezzen kutatómunkát. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy előre tudjunk haladni, ne ugyanazokat a köröket fussuk a végtelenségig. Aki például utánanézett Kimberlé Crenshaw munkásságának, automatikusan érteni és érezni fogja, miért kell külön beszélnünk a roma nők elleni erőszakról, nem fog benne kérdésként megfogalmazódni, hogy miért fontos az interszekcionalitás. A privilégiumaink felismerése ott kezdődik, hogy felelősséget vállalunk a saját edukációnkért.

Ha választanod kéne, hogy egy poszttal kell magadat jellemezni, bemutatni a már publikáltak közül, melyik lenne az? Melyik az, amelyik által a legjobban megismerhetnek, ami a legközelebb áll hozzád, és szeretnéd, ha a legtöbb emberhez eljutna?

A #családazcsalád kampány keretein belül megosztott posztomat emelném ki. Itt megkíséreltem azt, ami számomra különösen nehéz, és saját magamról, az érzéseimről írtam. Ez egy nagyon intim és emberi poszt, ami talán ezáltal olyanokat is képes megszólítani, akik politikai beállítottságukban távolabb állnak tőlem. Hiszem, hogy korunk legnagyobb kihívása, hogy mindannyian megtanuljunk a nemi szerepek, skatulyák és előítéletek helyett emberként tekinteni egymásra. Hiszen a végtelen diverzitásunkban végül mégiscsak az emberségünk köt össze minket.

 Ha tetszett az interjú akkor mindenképpen csekkoljátok Eszter insta feedjeit: @tothmeszti @elakezekkel