Keresztesi Botond @ ENA / Flash Show

A Shortlist Studio márkáinak kiválasztása során nagy gondot fordítunk arra, hogy különleges, szép, fenntartható darabokkal segítsünk kialakítani, feldobni, megújítani ruhatáratokat, otthonotokat. Hiszünk abban, hogy a minket körülvevő tárgyak kiválasztásával, a vizuális stílusunkkal üzenünk magunkról, arról, hogy kik vagyunk és mit tartunk fontosnak.

A divat mellett közel áll hozzánk a képzőművészet világa is, ami nem csak a vizualitásával tud rabul ejteni minket, de a kiállítások egyben szuper programok is, amiket még a vírussal járó korlátozások miatt sem kell teljesen feladnunk.

A most induló #girlsingalleries sorozatunkban az Everybody Needs Art-tal (ENA) együttműködésben mutatunk be egy-egy kortárs művészt és alkotásaikat, sokszor rendhagyó helyszíneken. Az alkotások bemutatása mellett - az ENA küldetésével összhangban - a divatra érzékeny vásárlóink számára outfit ajánlókkal egybekötve szeretnénk közelebb hozni a számunkra fontos kortárs művészeket.

Első alkalommal Keresztesi Botond képeit ismerhetitek meg, melyek a Flash Show szervezésében voltak láthatók a Gerbeaud cukrászda kirakatában.

Keresztesi Botond - Világ végén

Mindennapi motívumok különös jelentéssel

Keresztesi Botond (1987) elsősorban festményeiről ismert. Legtöbbször hétköznapi és az interneten elterjedt motívumokat, tárgyakat kombinál művészettörténeti referenciákkal, amelyek együttese új, egyedi vizuális világot hoz létre. A kétdimenziós felületek és a háromdimenziós tárgyak képének kontrasztja érdekli, amit különösen érdekessé tesz, hogy sokszor virtuális felületek (stock-fotók, 3D renderelés) látványából építkezik.

A világ végén

A világ végén talán az ismert tudásunk határát szimbolizálja. Az emberek számára a föld felszínét uraló óceánok és tengerek 95%-a teljesen ismeretlen, ahogy saját testünk, agyunk vagy akár tudatalattink igazi korlátait sem ismerjük sokan. Ezek a mitológia, a furcsa szerzetek, a régi történetekből ismert, sokszor bizarr lények világa, amelyeket ismert anyagokból, emlékekből hozunk létre magunknak. A közismert példa, a tenger melletti országokban, városokban, például Koppenhágában sokszor felbukkanó hableány, ami a mesékből ismert pozitív jelentéstartalom mellett sokszor erős társadalmi üzeneteknek is célpontja: nemrég, a Black Lives Matter tüntetések alatt valaki a "rasszista hal" feliratot írta a hableányt tartó kősziklára.
A hableány ikonikus alakja Varsóban sokkal inkább a védelmező szimbóluma, ami a második világháború kitörésétől eredeztethető, de még ma is az abortusz tilalom elleni tüntetések meghatározó jelképe. Botond az ilyen kettősségekre alapozva, egyfajta emlékeztetőként kombinálja a múlt és a jelen, a valós és a képzeletbeli világát.

Everybody Needs Art (every time...)

A lezárások ellenére tartsátok ti is shortlisten a kiállításokat, számos izgalmas megoldással vár titeket a kortárs képzőművészeti szakma! Kövessétek ti is az Everybody Needs Art eseményeit, amelyek legfontosabb célja, hogy a kortárs képzőművészetet a mindennapi életünk részévé tegye, támogatva ezzel számos, válogatott művész hazai és nemzetközi karrierjét. Az ENA Viewing Space a Budafoki út egyik rejtett tetőteraszán reméljük, mielőbb újra a szuper beszélgetések terepe lesz!

Flash Show - Kiállítás a városban

Több mint egy évvel ezelőtt indult el a szervezése Kelet-Európa legújabb, független kortárs képzőművészeti vásárának, a Flash Show-nak. Bár az eredeti koncepció az esemény közösségi mivolta és a jelentős nemzetközi jelenlét miatt megvalósíthatatlanná vált, a szervezők nem akartak a teljes lemondás, illetve az online térbe költözés mellett dönteni: Zero Flash Show néven az eredeti elképzelés egy alternatíváját valósították meg november 12-21. között. A Flash Show nulladik kiadása kilépve a négy fal közül, a belváros különböző helyszínein, kirakatokban valósult meg (forrás: welovebudapest).

Botond képei a belvárosi, nagy múltú Gerbeaud kávéház kirakatában voltak megtekinthetők.

Műtárgyak: At The End of The World 1-2 | 2020 | akril, vászon 2 x 120 x 100 cm | Fotó: Sziráki Lili | Modell: Hasznos Jennifer

Kiemelt termékek